Sport

A medvei futballcsapat története

Mint minden eseménynek, így a futballcsapat megalakulásának is van története. 1946-ot írtunk akkor. Ebben az időben még magángazdálkodás volt. Minden fiatal a saját vagy éppen mások földjeit művelte. Az egész napi nehéz munka után este mégis volt kedvük a labdát kergetni. Szervezkedni kezdtek, hogy jó volna csapatot alakítani. Az elgondolást tett követte és létrehoztak egy szervezetet. Ez a szervezet még nem mint bejelentett szervezet működött, hanem csak barátságos mérkőzéseket játszottak. A csapatot az 1922 – 1929-ig születettek korosztálya alkotta.

1947-ben Nyárad serlegmérkőzést rendezett négy csapat részvételével: Nyárad, Szap, Medve, Csilizradvány. Az első mérkőzést a medveiek Szap ellen játszották. Az eredmény 1 : 0 a medveiek javára, így bekerültek a döntőbe. A döntő mérkőzés 1947 szeptemberében volt a nyáradi búcsú napján. Itt Medve Radvánnyal került szembe, ahol az eredmény 3 : 2 lett. Így a serleg Medvére került. Büszkék is voltak rá nagyon! A következő évben, 1948 őszén a serlegmérkőzést Medvén rendezték szintén négy csapat részvételével: Medve, Patas, Nyárad, Balony. A döntő mérkőzést Nyárad – Balony játszotta. Az eredmény 2 : 1 lett a nyáradiak javára, így a serleg visszakerült Nyáradra, a medveiek nagy bánatára.

Ebben az időben a csapat összetétele név szerint a következő volt: Horváth Mihály – kapus, Szakál Imre (kasa), Vass Ernő, Jankó Alajos, Vass Alojzi, Kovács Zoltán – hátvédek, Horváth József, Molnár Andor, Horváth Dezső, Jankó Vendel – középpályások, Kulacs Vendel, Vígh László, Puha Imre, Nagy János, Bajcsy László, Horváth László (Boldi) – csatárok.

Ebből a csapatból az 1948 – 49-es évben többen távoztak, akik pedig maradtak, még egy vagy két évig játszottak a fiatalabb korosztálybeli játékosokkal feltöltött csapatban (kb. 1951-ig) Említésre méltó Molnár Andor és Kulacs Vendel, akik még 1963-ban is a csapat rendelkezésére álltak, beleadva minden tudásukat, tehetségüket a játékba.

1956. 8. 19 – ez a dátum már a kiforrott futballcsapat megalakulásának kezdete.

Ezen a napon a csapat a magyarországi Nagybajcs csapatával játszott Bajcson. Az eredmény 2 : 1 Medve javára. Még ez év őszén több barátságos mérkőzést játszottak, főleg Füssel. 1957 tavaszán még mindig csak baráti alapon folytatódtak a mérkőzések mivel a bajnokság mindig ősszel kezdődik. 1957 nyarán megszületett az ötlet, hogy a csapat bejelentkezik a járási bajnokságra. Először is vezetőséget kellett választani. Az elnök Kocsis Ferenc, pénztáros Ürge Tibor és vezetőségi tag Horváth Mihály lett. A felszerelés hiánya is némi gondot okozott. A járási vezetőség tagjai Józsa Jenő, Barát Imre és Józsa László voltak. Mivel Józsa László szapi lakos volt, így a medveiek tőle kértek információt a felszerelés beszerzésével kapcsolatban. Ő megígérte a segítséget, hogy tőle telhetően mindent megtesz, mivel kezdő csapatról van szó. Az idő telt, de valahogy a segítség csak nem akart megérkezni. Nagy nehezen kiharcoltak 11 pár futballcipőt, a mezeket, nadrágokat, stusznikat pedig maguk a játékosok vásárolták meg. Mikor már ez mind megvolt, a csapat benevezett a Nagymegyeri járási bajnokságba. Az egyesület a T. J. Sokol Medveďov megnevezést kapta. Történt mindez 1957 őszén.

Ezután elkezdődött a járási bajnokság 10 egyesülettel: Megyer B., Lak, Tany, Füss, Kolozsnéma, Csicsó, Medve, Újmajor és még mások. Két éven keresztül váltakozó sikerrel játszott a csapat, míg végül az 1958 – 59-es bajnokságot sikerült megnyerni. A bajnokcsapat tagjai:

   Kulacs Zoltán, Horváth Mihály, Bankó Mihály, Bajcsy Mihály, Horváth Benedek, Sebő László, Kovács Gyula, Hölgye Elemér, Nagy Zoltán, Kulacs László, Molnár Rudolf, Molnár István és Bencsics Gusztáv.

1959 őszén a csapat felkerült a Pozsony-i kerületbe. A bajnokság megnyerése után valóságos futball-láz volt a faluban. A kerületről úgymond „helyszíni szemlét” tartottak. Lemérték a pálya hosszát, szélességét, ellenőrizték a kapufákat. A pályát kifogástalannak találták, de a kapufákat ki kellett cserélni, mert nem feleltek meg az előírásoknak s mikorra a bajnokság megkezdődik, a pályát is be kell keríteni. Így aztán a falu apraja – nagyja hozzálátott a munkának. A szobroknak valót a faluból szedték össze – minden háztól 1 – 2 darab akácfát. A kerítést a szövetkezet adta, így aztán már semmi akadálya nem volta a bajnokság megkezdésének.

A kerületi bajnokságba 5 járás csapata volt besorolva. Ezek a következők:
•    Pozsony – vidék:
o    Košariská
o    Szenckirályfa
o    Fél (újonc)

•    Galánta:
o    Nagyfödémes
o    Nagymácséd
o    Hidaskürt (újonc)

•    Dunaszerdahely:
o    Feslőpatony
o    Dióspatony
o    Dunaszerdahely B
o    Bős
o    Nagyabony (újonc)

•    Nagymegyer:
o    Ócsa
o    Medve (újonc)

•    Somorja:
o    Jányok (újonc)

Az első mérkőzés lejátszásakor nagy meglepetés vagy inkább csalódás? – érte a medveieket. Az első meccset a Szerdahely B csapatával kellett volna megvívni, de közölték a csapattal, hogy nem a medveiek kerültek fel, hanem a Nagymegyer B csapata. Még a táviratot is megmutatták, amit a kerület küldött. A vezetőség ezt nem hagyta annyiban, mert meg voltak győződve, hogy csalás történt. Felmentek Pozsonyba és bizony a gyanújuk beigazolódott. A felkerülés a medveieket illette. Úgy látszott, valakinek vagy valakiknek nem tetszett, hogy ilyen kis falu, mint a mienk, felsőbb osztályban játsszon. Így az első fordulót a bajnokság végén Dunaszerdahelyen játszották le. A csapat szereplése nem kezdődött valami jól. Talán a szezon kezdetén történt sajnálatos esemény is közrejátszott.

A második forduló már szerencsésebben indult. Nagyabony volt az ellenfelünk és 6 : 1 arányban megnyertük a mérkőzést. Utána hazai pályán Hidaskürttel mérték össze erejüket a fiúk, és 4 : 4-es döntetlent játszottak. A következő meccset idegenben játszották, ami vereséggel zárult. Ám az ötödik forduló fantasztikus volt! Medve – Szenckirályfa 12: 0 – még a vártnál is jobb. Bizonyított a csapat, igenis tehetségesek a fiúk! Ezt követte idegenben egy vereség, egy döntetlen és hazai pályán ismét egy nagyarányú győzelem: Medve – Ócsa 8 : 2. Ez igen!

Ami a csapat őszi szereplését illeti, 13 mérkőzésből 10 pontot szerzett. Ez azt jelenti, hogy utolsó helyen végzett a csapat ebben a szezonban. Tavasszal aztán úgy belelendült a gárda, hogy egyik mérkőzést a másik után nyerte. A 13 mérkőzésből csupán kettőt veszített. A bajnokság befejeztével az 5. helyen végzett. A gólarány 70 : 51.  27 ponttal megelőzve ezzel olyan nagy riválisokat mint Bős, Nagymácséd és Dióspatony. Az itthoni mérkőzések látogatottsága nagy volt: egy – egy megmérettetéskor 350 – 400 néző is volt a pályán. A kinti mérkőzésekre autóbusszal kísérték a focirajongók a csapatot, sokszor fel sem fértek a buszra, annyi volt a szurkoló. Így fejeződött be az 1959 – 60-as bajnokság.

A csapatnak hivatalos edzője nem volt. Molnár Rudolf mint csapatkapitány és kimagaslóan legjobb játékos irányította a csapatot.

1960 május 1-vel megszűntek a kisebb járások, így a csapatokat a kerületből a járásiba sorolták. A medvei egyesületet a Dunaszerdahelyi II. osztály bajnokságába csoportosították. Megkezdődött az új szezon – az 1960 – 61-es. A II. osztályba is 14 egyesület tartozott:

Lég, Nagymagyar, Felsőpatony, Dióspatony, Mihályfa, Illésháza, Bős, Nagyabony, Jányok, Alistál, Medve, Nyárasd, Csütörtök és Somorja.

Ebben a bajnokságban is remekelt a csapat, szinte az élmezőnyben volt. Az 1961 – 62-es szezonban a már fent említett csapatok közül az első helyezett minden évben felkerül a felsőbb osztályba, az utolsó pedig kiesett. Volt ebben a szezonban egy nagyon nagy megmérettetés – Medve – Bős. Két autóbusszal érkeztek a bősi drukkerek, az eredmény 4 : 0 lett a medveiek javára. A visszavágó mérkőzés az őszi fordulóban volta a bősi pályán. Itt ismét a medveiek győztek 3 : 2-re, pedig hazai játékvezető irányította a mérkőzést. 8 percet ráhúzott, tizenegyest kétszer rúgatta, mégsem tudtak nyerni. A fiúk itt is bebizonyították rátermettségüket, tehetségüket.

Ami az 1963 – 64-es bajnokságot illeti, a csapatunk állandóan az élmezőnyben volt. Az 1965-os árvíz elárasztotta a futballpályát, így a bajnokságot idegen pályán, Bősön kellett befejezni.

Az 1965-os őszi szezont ismét idehaza kezdhette csapatunk. Az első 5 mérkőzést megnyertük. Megemlítésre méltó a Medve – Tejfalu összecsapása, az eredmény 14 : 1. A gólarány 25 : 5. Az őszi bajnokságon a csapat a megérdemelt első helyen végzett. Erről az állásról várta a tavaszi fordulót. A tavaszi fordulóban állandóan az élmezőnyben maradt.

1966 május 1-jén a Győri ETO nemzetközi mérkőzést játszott Dunaszerdahelyen. A medvei csapat, mint a járás legjobb csapata előmérkőzést játszott Szerdahely B csapatával. Az eredmény 2 : 1 volt a hazaiak javára. A mérkőzés után a győri csapat edzője, Szusza Ferenc gratulált a medvei csapatnak, mondván, megérdemelték volna a győzelmet. Sajnos a szerencse az ellenfélnek kedvezett.

A bajnokság folytatódott, a csapat az élen maradt, s már-már úgy látszott, hogy meg is nyeri a mezőnyt, de volt egy elmaradt mérkőzés Vásárút csapatával, ami megkérdőjelezte az első helyet. Ez a mérkőzés 1966. 6. 19-re volt kiírva a vásárúti búcsú napjára. Tehát már a helyzet előre úgy nézett ki, hogy ezt a meccset sehogyan sem lehet megnyerni. A játékvezetők is befolyásolták a mérkőzést, a futballpálya körüli transzparensek sem kecsegtettek semmi jóval. A feliratok többek között ilyen szöveget tartalmaztak:

„Jöhet ide farkas, medve, mi megyünk az első helyre!”

Ki is kapott a csapat 2 : 1-re, így csupán a másodikok lettünk.

A csapat felállítása a következő volt: Kovács Tibor, Vass Imre, Šamudovsky Jozef, Kulacs Flórián, Horváth Győző, Bajcsi Lóránt, Bobik Ján, Bencsics Imre, Molnár Rudolf, Bencsics József, Kulacs Benedek.

1967. 8. 7-én a medvei futballcsapat Kisbácsán vendégszerepelt, ami egy korábbi mérkőzés viszonzása volt.

Ami az 1967-es bajnokságot illeti, még elég jól szerepelt a csapat. A forduló befejezésekor a 3. helyezést értük el.

Az 1968-as szezonban már megcsappant a játékkedv, ami meg is látszott az eredményeken. Itt a csapat már csak a középmezőnyben játszott.

Az 1969 – 70-es bajnokság szomorú fordulópont volt a csapat életében. A 10 éves szereplés után a csapat kiesett a második osztályból. A következő években a járási bajnokság III. osztályában játszottak. Itt már szerepeltek a szomszéd faluk csapatai is, mint Balony, Csilizradvány. Folytatódtak a nagy rivális mérkőzések.

Szükségessé vált a futballpálya korszerűsítése is. A régi kerítést kicserélték, elkészült az öltöző és a vaskorlát a pálya körül. Az anyagiakat brigádmunkából fedeztük, pl. vasgyűjtés, búcsúi- és szilveszteri bál, kártyaverseny. Az újítási munkálatok 1972-ben valósultak meg.

1973-ban  csapatunk újra felkerült a második osztályba. A szorgalmas munka végre meghozta a gyümölcsét. A fiúk megküzdöttek ezért a helyezésért.

A bajnokságot nyert csapat tagjai: Takács István, Beke Zoltán, Bajcsi Rudolf, Csicsay László, Szakál László, Vörös István, Morva László, Kulacs Flórián, Csonka Sándor, Molnár Rudolf, Bencsics József, Horváth Mihály.

1974 nyarán meghívták csapatunkat Madarra, kupamérkőzésre. Négy csapat részvételével zajlott le ez a megmérettetés: egy magyar csapat, Dulovce, Medve és Madar. Az első mérkőzést Dulovcével játszotta csapatunk. Az eredmény 2 : 1 lett Medve javára, így bejutott a döntőbe. A döntő mérkőzést Madar ellen játszottuk. A rendes játékidő 1 : 1-re végződött, végül tizenegyes rúgásokkal kellett eldönteni, hogy ki lesz az első. Sajnos a szerencse újra elpártolt tőlünk, egy góllal alulmaradtunk, így másodikok lettunk.

Még 1975-ben is jól szerepelt a csapat, jó eredményeket ért el. Ebben az időben a csilizköziek közül csak a medvei csapat szerepelt a járási bajnokság II. osztályában. A szövetkezet vezetősége mindenáron azt akarta, hogy a négy falu csapata – Balony, Medve, Radvány, Nyárad – egyesüljön és egy magasabb osztályban játsszon. Végül is az egyesülésből nem lett semmi, mert a vezetők azt akarták, hogy Radvány legyen a központ és a mérkőzések is ott legyenek. Ebbe a többi falu sem ment bele, így a terv csak terv maradt.

1976 tavaszán a csapat a II. osztályból kiesett. A csapattagokat ez eléggé megviselte. A játékukon is nyomot hagyott, volt aki abbahagyta, volt aki folytatta, míg lassan – lassan összerázódott a csapat. A vezetőség 1978 tavaszán edzőt szerződtetett Berecz László személyében. Az ő vezetésével a csapat fellendült, a harmadik helyezést értük el. Ebben az időben már a helyi határőrségtől is voltak játékosok mint pl. Mikóczi Tibor (Csenkéről), Mórocz Sándor (Szencről). Ez jól jött a csapatnak, mert helyettesítették azokat a játékosokat, akik berukkoltak. Azonban Berecz László vezetésével sem sikerült a csapatnak visszakerülni a II. osztályba, így az edző 1979 őszén megvált a csapattól. Az elkövetkező években a nyár folyamán kupamérkőzéseket rendeztek pecsenye- és halsütéssel egybekötve.

1980-ban sikerült egy olyan jó csapatot összeverbuválni, mellyel sikerült megnyerni az 1980 – 81-es bajnokságot. Újra felkerült a csapat a II. osztályba. Érdemes megemlíteni a Medve – Albár mérkőzést, melyen az eredmény 10 : 1 lett a medveiek javára. A bajnokságot nyert csapat tagjai:

Gróf Attila, Bognár Sándor, Lukový Peter, Morva László, Bajcsy Tivadar, Molnár Ernő, Horváth József, Fabó Jaroslav, Nagy Zoltán, Barkol Ján, Horváth Dezső, (tartalékok) Balogh Zoltán, Csémi Tibor, Szakál József, Molnár Gyula.

Ebben a csapatban már a helyi határőrség katonái is játszottak, mint pl. Lukový Peter II ligás Púchov-ból, Fabo Jaroslav III. ligás Fridek-ből, Barkol Ján III. ligás Bernolákovo-ból. Nagyon jól játszott a csapat, jó játékstílussal és jó eredményekkel. Az említett katonák leszereltek, s helyükbe szintén II. ligás fiúk léptek: Raček Ľuboš Trenčín-ből, Balla Miroslav Podbrezová-ból, Szénássi Juraj Komáromból. Csak hát az ő katona idejük is letelt 1958-ban. Egy évig nélkülük játszott a csapat, ami az eredményeken meg is látszott. A medvei fiúk is berukkoltak és fokozatosan leépült a csapat 1986-ban kiesett a II. osztályból.

A járási bajnokság III. osztályában a csapat még 4 – 5 éven keresztül elég jól tartotta magát. 1992-től már érezni lehetett, hogy sokáig nem lesz életképes. Nagyon sok gondot okoztak a csapattagok a fegyelmezetlenségükkel. Edzésre nem jártak, inkább a presszóban múlatták az időt. Később már a mérkőzéseken sem jelentek meg időben. Volt úgy, hogy 8 – 9 játékos kezdett, a többi 10 perces késéssel érkezett. A vezetők ezt szóvá tették és a következő héten már el sem jöttek, játszották a sértődöttet. Így történt, hogy 1994 őszén a hazai pályán már ki sem állt a csapat a bajnoki mérkőzésre. A vezetőség kénytelen volt jelenteni a járási szövetségnek, hogy kilép a bajnokságból. Ilyen szomorú véget ért a medvei futball, aminek pedig hagyománya volt.

Az ifjúsági csapat is megérdemli, hogy néhány mondatban összefoglaljuk szereplését.

Két éven keresztül 1976 – 77-ben bajnokságot nyert a csapat 114 : 22 gólaránnyal. A következő években 1978 – 79-ben szintén bajnokságot nyertek, de a gólarány nem ismeretes. A felsőbb osztályba csupán azért nem mehettek, mert az utazásukat nem tudták biztosítani. Az „A” csapat is máshol játszott, a kétfelé utaztatást nem tudták megoldani.

A medvei sportszervezetnek 1981-től jó kapcsolata volt a győri Rába Hotel futballcsapatával. Minden évben kölcsönös találkozót hoztak létre. A medvei csapat februárban ment teremfocit játszani a Győri Sportcsarnokba, ők pedig nagypályás futballra jöttek nyáron. A teremfocik turné jellegűek voltak. Ausztriából két csapat érkezett, a Rába Hotel csapata és a medveiek részvételével zajlottak ezek az események. Az utolsó találkozó 1988. február 19-én volt 8 csapat részvételével, melyen a medveiek a negyedik helyen végeztek. A találkozó után nagyszabású farsangi mulattságon vettek részt a csapatok Győrszemerén. Sajnos ezzel az akcióval be is fejeződött a kapcsolatunk.

A sportszervezet vezetőségének névsora 1957 – 1997-ig.

1957 – 1960:
Kocsis Ferenc elnök, Ürge Tibor pénztáros, Jankó Alajos, Pálffy János, Horváth Mihály vezetőségi tag

1960 – 1962:
Vörös Gyula elnök, Ürge Tibor, Pálffy János, Jankó Alajos, Horváth Mihály

1962 – 1965:
Bajcsy Tivadar, Horváth Gusztáv, Vörös Gyula, Pálffy János, Jankó Alajos

1965 – 1968:
Bajcsy Tivadar, Horváth Gusztáv, Jankó Alajos, Bajcsy Mihály, Molnár Rudolf

1968 – 1970:
Bajcsy Tivadar, Horváth Gusztáv, Bajcsy Mihály, Kovács Tibor, Molnár Rudolf, Presinszky József, Bencsics József

1970 – 1975:
Bajcsy Tivadar, Morva József, Kovács Tibor, Molnár Rudolf, Presinszky József, Balogh József, Bencsics József

1975 – 1980:
Bajcsy Tivadar, Kulacs Alajos pénztáros 1976-tól, Morva József, Presinszky József, Kovács Tibor, Horváth Rudolf, Balogh József, Bencsics József

1980-1985:
Bajcsy Tivadar, Kulacs Alajos pénztáros, Morva József, Csicsay László, Presinszky József, Vass Sándor, Horváth Rudolf, Simovics Árpád


1985 – 1989
:
Bajcsy Tivadar, Kulacs Alajos pénztáros, Morva József, Csicsay László, Presinszky József, Vass Sándor, Simovics Árpád, Kucsera László

1989 – 1992:
Bajcsy Tivadar, Kulacs Alajos pénztáros, Morva József, Csicsay László, Vass Sándor, Simovics Árpád

1992 – 1997:
Bajcsy Tivadar, Borgula György – pénztáros, Kulacs Alojz, Csicsay László, Kulacs Péter, Vígh Gyula

   A medvei futballcsapat edzői 1957 – 1994-ig

1957 – 1973:    Molnár Rudolf
1974 – 1976:    Bencsics József
1976 – 1978:    Csicsay László
1978 – 1979:    Berecz László
1980 – 1983:    Molnár Ernő
1984 – 1985:    Kucsera László
1986 – 1989:    Csicsay László
1990 – 1991:    Berecz László
1992 – 1994:    Csicsay László

Ezen feljegyzéseket készítette id. Bajcsy Tivadar, melyért köszönetünket fejezzük ki.